Orgazdát fogtak Tökölön
Lopott autókat és alkatrészeket találtak a rendőrök Tökölön és Halásztelken. Két férfit gyanúsítottként hallgattak ki, egyiküket előzetesbe helyezték, egy harmadikat még keresnek.
Lopott autókat és alkatrészeket találtak a rendőrök Tökölön és Halásztelken. Két férfit gyanúsítottként hallgattak ki, egyiküket előzetesbe helyezték, egy harmadikat még keresnek.
Letartóztatták a kormány egyik moszkvai lobbistáját, Kiss Szilárdot, aki a moszkvai nagykövetség mezőgazdasági attaséja volt, de a keleti gazdasági kapcsolatokért felelős miniszteri biztosként is tevékenykedett – értesült az Index. A felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet körüli mutyi miatt került előzetesbe.
A törvényszék indoklása szerint Vizoviczki László esetében továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, ezért a tárgyaláson való megjelenése csak a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartásával biztosítható.
Prejudikált a bíróság és előre elrendelte egy gyanúsított előzetes letartóztatását, mondván úgysem megy el a pszichiáteri vizsgálatra, mivel korábban egyszer kihagyta azt. G. Sándor azonban megjelent a szakértőnél, ennek ellenére egy héttel később mégis bevitték a rácsok mögé – közölte a hvg.hu-val a férfi ügyvédje, Bors László. A bíróság szerkesztőségünknek adott tájékoztatásából kiderül, valóban nem bíztak abban, hogy a férfi elmegy a szakértőhöz, ezért döntöttek az előzetes letartóztatásáról.